2010. október 18., hétfő

Magvas bagett

Jajj bár már ehetném, olyan szépen megkeltek. :) Mosta sós "pékáru" volt sosron, jó lenne nem csak mindig édes kelt tésztákat enni reggelire vacsira, hátha ez nem hízlal annyira. :)
Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 4kk só
  • 5dkg élesztő
  • 5dl langyos víz
  • 1 dl olaj
  • 4 szem kisebb főtt krumpli én tettem hozzá két ev.k. tejfölt
  • magvak ízlés szerint(napraforgó, lenmag, szezám.. és amit szerettek...:)
Az élesztőt beletettem a langyos vízbe és míg az "futott" addig kényelmesen előkészültem a dagasztáshoz a recepthez, mindent elővettem, és azt hiszem még főztem is ez alatt.. :) Nem baj ha 20 percet vársz vele annál jobb!!!
Ha odakészítettem minden hozzávalót akkor "összedobtam" és jól megdagasztottam belekevertem most a magvakat is a tésztába, bár most csak napraforgót, és szezámot tettem bele. most vmi oknál fogva sokkal hamarabb megkelt a tésztám, 45 perc múlva ki akart jönni a tálból.. rá is ragadt picit a konyharuhára.
Majd szétválasztottam nagyjából, 8 egyenlő részre és négyzetett nyújtotam belőlük egyesével, majd feltekertem, bevágdostam felül, és tepsire helyeztem. Aztán mikor úgy láttam nincs elég hely a tepsin próbáltam még "darabolni" a tésztát így nekem nem egyformák a kiflik, de bizti finomak. Szerencsére sikerült "feléleszteni" a fényképezőt még egy kép erejéig. De itt még nincs megsülve.. muszáj voltam gyorsan lefotózni, mert már ez a kép is magáért beszél :)
Jó étvágyat hozzá a bátraknak! ;)

2 megjegyzés:

  1. WOW csodaszépek lettek :) [annyival kevesebb benne a kalória, amennyi cukor hiányzik belőle... de a liszt az, ami adja a legtöbbet :( ] Nagyon nagyon ügyes vagy!!! >:D<

    VálaszTörlés