2011. december 8., csütörtök

Bolognai szósz

Már régen gondolkoztam rajta, hogy hogyan kaphatnék olyan igazi fincsi kis szószt a nélkül hogy valamilyen alapot vennék hozzá, ami mostanra már 300ft körül mozog :-/ Így hát kísérleteztem, volt hogy kisebb, de mostanában már nagyobb sikerrel :) és az eredmény egyértelmű volt egy ebéd alatt elpusztítottuk :)

Hozzávalók:
  • 50dkg darált hús
  • bazsalikom
  • oregano
  • majoranna
  • fokhagyma granulátum (elengedhetetlen, ettől függöt mindig hogy mennyire sikerült jól :) )
  • bors
  • pirosparika (édes, ha nem esznek belőle gyerkőcök, mehet chili porral :)
  • fél liter házi vagy bolti paradicsomlé
  • 2 evőkanál ketchup
  • és liszt sűrítésnek, kb 1,5 evőkanál
A husit kicsit felsütöm, majd hozzáadom a fűszereket, ki ki mennyire szereti ezek ízlés szerint( és "csak úgy szórtam") kerültek bele. A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében adtam a húshoz. Ha megfőtt a husi (nekem nagyon hamar kb 15-20 perc alatt elkészült) tálalhatjuk is :)

2011. április 17., vasárnap

Pizzás, meggyes kacsanetti

Az elnevezés magáért beszél. Gondoltam legyen benne valami "belőlem" :P
A héten a műtét után apa hozott nekünk egy kis Fornettit, ami nagyon ízlett Imikének. Gondoltam megcsinálom "pont olyanra". Jó lenne ha nőne kicsit már az étvágya, mert körben látszik a bordája, és minden nadrág lecsúszik róla :P
Szóval gondoltam akkor munkára fel! :)
Hozzávalók:
  • 1kg liszt (még ki kellett kicsit egészítenem, a krumpli miatt)
  • 5dkg élesztő
  • 1dl olaj
  • 5 dl tej (nálunk laktózmentes)
  • 1-2 kisebb főtt krumpli (tejföl lehet jobb lett volna, de az nem volt laktózmentesből itthon, tejfölből 2 nagyobb evőkanál, és akkor nem kell csak 4-4,5dl tej)
  • 1 tk cukor
  • 2 kk só
Töltelék (PIZZÁS) :
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • olaj a pirításhoz
  • ketcup (5-6dl)vagy paradicsompüré
  • ízlés szerint cukor (1 ev. k.)
  • oregano
  • pizza fűszer
  • 2 evőkanál liszt amennyiben híg a szószunk
Töltelék (MEGGYES):

  • 3-4 evőkanál magvalt meggy (nekem cukrozatlanul van eltéve)
  • így kapott kb. 2 evőkanál cukrot
  • ezeket botmixerrel összeturmixoltam, és ezt tettem a tésztába (utólag "családi kívánalom", mehet bele ezen felül még darabos meggy is, de amúgy a töltelék SZUPER)
A tészta hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, majd meleg helyen (sütőben 50fokon) vagy gyapjú alatt:) duplájára kelesztjük.
Majd ha megkelt a tésztát érdemes kettéválasztani, hogy könnyebben tudjunk dolgozni. És minél vékonyabbra nyújtjuk. És feldaraboljuk kb 10*10 kis négyzetekre. Kísérleteztem mint a kép is mutatja az alakzatokkal, hogy melyik a jobb, finomabb és könnyebb. Az íz természetesen egyforma :D talán a legkönnyebb a hosszúkásabb téglalap volt. Ehhez a négyzetet megtöltöm a töltelékkel, majd félbehajtom és ami fontos, először a két végénél nyomkodom le lehetőleg egyszerre minden ujjamat használva (hüvelykujj kilőve ;)) ), majd a hosszabbik oldalnál is megismétlem a műveletet, így talán nem jön ki olyan könnyen a töltelékünk. Majd tepsire helyezem, megkenem tojással, és végül bevagdosom, és aki szereti (mi nagyon) szórhat rá szezámmagot is.
Amennyiben a háromszög alakú tetszik akkor átlósan hajtjuk a tésztát töltés után. Ezt elég nehéz megvalósítani töltelék kifolyás nélkül, és miután kifolyik a töltelék, nehéz "összeragasztani" :)
A rövid négyzetecske rúdban készült, ez megint csak nem jó, mert újra csak a kifolyás veszélye áll fent. De amúgy az volt a legmutatósabb ;))
Természetesen bármilyen töltelékkel el lehet készíteni arra azonban vigyázni kell, ha édes tölteléket használunk akkor ne adjunk ennyi sót a tésztához :) Itt a meggyesnél nem volt baj, mert a savanykásnak nem volt sok ez a mennyiségű só.

2011. március 7., hétfő

Tejfölös sajtos baconos bagett

Ez gyakorlatilag megegyezik a pizzással, csak a töltelékben térnek el egymástól, de azért leírom.
Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 2 tojás
  • 5 dl tej (én laktózmentessel csináltam)
  • 1 dl olaj
  • 3 kk só
  • 1 élesztő (5dkg)
  • 120 g tejföl kb 4 evőkanál lehetett
  • 190 g főtt krumpli (kb 4 kisebb szem lehet)
  • egy kk aszkorbinsav (gyógyszertárból lehet kimérve venni, magyarul c-vitamin, puhítja a tésztát)
Az élesztőt felfuttatom meleg tejben, teszek bele egy kiskanál cukrot. Kivárom hogy jól felfusson. Majd a többi tejet is langyosan adom a tésztához, így hamarabb megkelhet. Minden hozzávalót hozzáadok. A krumplit a tejföllel összetörtem így könnyebb volt hozzágyúrni (érdemes ezt is felmelegíteni, ha nem frissen van főzve a krumpli). Ha alaposan összeedolgoztam atésztát akkor sütőben 50fokon kelesztem egy órát.
Amikor megkelt 10-12 kis zsömlét formázok belőlük. A deszkán újra kelesztem kb 15-20 percet, majd egyesével oválisra nyújtom és feltekerem. Beleteszem a kikent tepsibe és középen késsel bemetszem hosszában, ide kerül a töltelék. Metszés után lekenem tojással. Majd rászórom a bacont, és lekenem sós tejföllel és a tetejére jöhet a sajt.
Majd sütőben 180-200 fokon megsütjük. Kb 30-45 perc. (nem mértem ) Mindig csinálok tűpróbát, és megnézem az alját, ha már az alja is kezd pirulni akkor biztos jó!.

Pizzás -baconos bagett

Eredetileg sajtos stanglit akartam sütni, tudjátok olyan "tescos" jellegűt. Tehát akár az is lehetne a hozzávalókból, csak akkor nyílván néhány dolgot el kell hagyni.
Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 2 tojás
  • 5 dl tej (én laktózmentessel csináltam)
  • 1 dl olaj
  • 3 kk só
  • 1 élesztő (5dkg)
  • 120 g tejföl kb 4 evőkanál lehetett
  • 190 g főtt krumpli (kb 4 kisebb szem lehet)
  • egy kk aszkorbinsav (gyógyszertárból lehet kimérve venni, magyarul c-vitamin, puhítja a tésztát)
Töltelék:
  • 2 dl ketcup
  • 1 fej vöröshagyma
  • olaj a hagyma párolásához
  • 3 gerezd fokhagyma
  • bacon szalonna
  • pizza fűszer

Az élesztőt felfuttatom meleg tejben, teszek bele egy kiskanál cukrot. Kivárom hogy jól felfusson. Majd a többi tejet is langyosan adom a tésztához, így hamarabb megkelhet. Minden hozzávalót hozzáadok. A krumplit a tejföllel összetörtem így könnyebb volt hozzágyúrni (érdemes ezt is felmelegíteni, ha nem frissen van főzve a krumpli). Ha alaposan összeedolgoztam atésztát akkor sütőben 50fokon kelesztem egy órát.
Amikor megkelt 10-12 kis zsömlét formázok belőlük. A deszkán újra kelesztem kb 15-20 percet, majd egyesével oválisra nyújtom és feltekerem. Beleteszem a kikent tepsibe és középen késsel bemetszem hosszában, ide kerül a töltelék. De metszés után lekenem tojással. Majd rászórom a bacont, vagy sonkát is lehet, de akár szalámival is remek (legközelebb kipróbálom úgy is :), és óvatosan rákenem a szószt, és végül sajtot reszelünk rá, amennyi csak ráfér. :P

A töltelék: megpárolom a zsiradékon a hagymát, majd hozzáadom a ketcupot, a fűszert és összeforralom, hogy kicsit összeérjen.


2011. február 4., péntek

Citromos-kakaós fonott kalács





















Nos ezt a kalácsot, direkt azoknak a kedvéért teszem fel akik bátortalanok nekifogni a konyhai dolgoknak, kicsit macerásabb sütiknek, étleknek. Ugyanis ez ízre JÓL sikerült, viszont a megjelenésen még van mit dolgozni :)) Most csináltam ilyet elsőnek,( ami az összefonást illeti) és bizony ez így sikerült!!
A férjem szokta szeretni a "félresikerült" kajcsikat is, mert tudja akkor bizti lesz folytatás, mert addig kísérletezek, míg tökéletes nem lesz! És ezen ugyebár még van mit javítani amint látjátok, mert több helyen megrepedt, és szétvált. De ha minden azonnal sikerülne, még elbíznánk magunkat :D meg nem volna izgalmas :)
Szóval senki ne féljen tőle, bele kell vágni, és ha nem úgy sikerül mint egy cukrásznak, vagy szakácsnak, akkor sincs semmi baj, elvégre mi csak amatőrök vagyunk. :) Mellesleg senki sem várja el tőlünk :D :)
Tésztához:
  • 1 kg liszt
  • 14 dkg cukor
  • 7 dkg zsír v dupla margarin
  • 4 tojás
  • 2,5 dkg élesztő
  • 4dl tej
  • 2 citrom reszelt héja
Töltelék:
  • sok-sok kakaó kb 4-6 evőkanál (csak öntöttem :P)
  • cukor ízlés szerint
  • 4 alma reszelve
  • kevés búzadara max 2 ev.k
A tésztát összegyúrom kelesztem. Majd ha duplájára kelt 3 részre osztom és cipót formázok belőlük.
Fogom az egyiket és ujjnyi vastagra kinyújtom. Majd megkenem bőven töltelékkel, én 0,5-1cm vastagon szoktam rá tenni, de persze ezt is ki kell tapasztani, ki hogy szereti, és hogy tudja feltekerni aztán :) Ha megkentük, óvatosan feltekerjük, és kizsírozott tepsibe fektetjük, lehetőleg magas-falúba. A következő kettővel is hasonlóan járunk el.
Ha egymás mellett van a három rúd óvatosan megpróbáljuk összefonni, végül a tetejét lekenjük tojással, és 180 fokon addig sütjük, míg jól át nem sül. (Nekem van egy drótom azzal szoktam leellenőrizni, ha nem ragad rá a tészta jó, de azzal is lehet tesztelni, hogy mozog a tepsiben a kalács) A tetejét egy idő után érdemes letakarni sütőpapírral, különben van rá esély hogy fekete lesz :) a teteje hamar megsül viszonylag, de ez nem jelenti azt hogy kész, ne tévesszen meg a szép látvány :)
Jó étvágyat hozzá a bátraknak!

Tejfölös rakott tészta


Hozzávalók:
- 500g kész pörkölt sertés, vagy pulyka (alkalmas ha van maradék)
- 2 dl tejföl
- 1 tojás
- provánszi fűszerkeverék (rozmaring, kakukkfű, borsikafű, majoranna , bazsalikom, oregano)
- 500g fodros nagykocka
- 5 - 10 dkg sajt(minél több annál finomabb :P )
- egy-két evőkanál házi ketchup (hiányában bolti is jó:P )

A pörkölthöz hozzáadok 2 evőkanál tejfölt, majd a ketchupot, és jól összekeverem. Kivajazott, vagy kiolajozott tepsibe teszem a megelőzően kifőtt tésztát. Ráöntöm a húst, és összekeverem. Majd 1 tojást a maradék tejföllel és a fele adag reszelt sajttal összekeverünk, és ráöntjük a tészta tetejére. És végül még reszelhetünk rá sajtot, hogy szép legyen. Sütőben 250 fokon 15 perc alatt kész, vagy addig amíg szép aranybarnára pirul :)

2011. január 28., péntek

Zöldségkrémleves

Hozzávalók:
  • 25 dkg kifejtett zöldborsó
  • 50 dkg burgonya
  • 25 dkg sárgarépa
  • 1 szál fehér répa
  • 2 kis fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 ek. olaj
  • 1 leveskocka
  • 2 dl tejföl
  • só, bors
A zöldésgeket megtisztítjuk. A vöröshagymát, és a fokhagymát finomra, a burgonyát és a sárgarépát apró kockákra vágjuk. Az olajat vagy zsírt felhevítjük, megfonnyasztjuk ebbe a hagymákat, majd beletesszük a burgonyát és a répát fehér répát. Egy percig pirítjuk, majd belerakjuk a leveskockát, és felengedjük 1,2 liter vízzel. 15 percig főzzük, majd hozzáadjuk a borsót és addig főzzük míg megpuhulnak a zöldségek.
Ha elkészült kiveszünk belőle annyi evőkanál zöldésget amennyit jónak látunk én kb 4-5 evőkanállal vetem ki amit majd a krémlevesbe visszateszek.
A többit összeturmixolom, és hozzákeverem a tejfölt. Ezután összeforralom, és kész is.
Tejföl helyett használhatunk tejszínt is akkor sokkal lágyabb finomabb lesz. Tálalás után adjunk hozzá levesgolyót, vagy pirított kenyérkockát ízlés szerint. :)

Farsangi fánk


Gyermeki segítséggel még könnyebb :))
Hozzávalók:
  • 60 dkg finomliszt
  • 3,5 dkg élesztő
  • kb. 2dl langyos tej
  • 4 csapott ev. k. cukor
  • 2 cs vaniliás cukor
  • 0,5 dl rum, vagy fél rum aroma
  • 1 citrom vagy narancs reszelt héja
  • 7 dkg vaj, vagy 3,5 dkg zsír
  • 2 tojás (elvileg 4 tojás sárgát ír de én az egész tojást belerakom, így nem kell kidobni a fehérjét.. :P)
Az élesztőt kb. egy deci langyos tejben felfuttatjuk. A hozzávalókat egy tálba tesszük, majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, és jól összedolgozzuk. Majd egy órára sütőben 50 fokon kelesztjük, vagy meleg helyen míg a duplájára nem dagad.
Ha megkelt egyenletesen 1,5 ujjnyi vastagra lapítjuk, majd egy pohárral szaggatjuk. Majd deszkán még 25-30percig kelesztjük.
A lábast lefedjük és a tésztát közepes lángon kb 1,5 percig így sütjük. Utána a fedőt leemeljük, a fánkokat megfordítjuk egys villával, de úgy hogy ne szúrjuk bele, megfordítjuk, és kb. 1,5 percig fedő nélkül tovább sütjük. Így a sütés elején keletkező gőz elillan, a fánkok följebb emelkednek, és az oldalukon körben világosabb csík marad, azaz "szalagosak" lesznek. (lehet nekem azért nem lett szalagos mert ezt nem tartottam be, amikor anno betartottam szalagos volt :P, talán ezért sem szégyen, ha olykor szó szerint vesszük a receptet ;)))) )
A kész fánkokat szalvétára szedve lecsöpögtetjük. Porcukorral meghintve, lekvár kíséretében tálaljuk!
Majd bő olajban közepes lángon sütjük.

2011. január 24., hétfő

Napraforgókenyér





Ez idáig a legjobb dolog amit sütöttem illetve számomra a legnagyobb kihívást jelentette, esztétikus, különleges, és nem utolsó sorban finom.

Van egy szuper blog amire rátaláltam, és egyből ki kellett próbálnom mivel nemcsak maga a recept van fönt képpel, hanem maga a készítés menete. azt hiszem sok minden lesz még innen amit kipróbálok ajánlom figyelmetekbe a "kalandok a konyhában - t" . Itt megtalálható a recept, szóval nem fárasztom külön magam hogy beírjam vagy tegyem? :) végül is csak ki kell másolni. De csak azért teszem hátha kedvet kap valaki.
Hozzávalók:
- 70 dkg liszt
- 250 ml tej
- 125 ml olaj
- 2 tojás
- 4 dkg élesztő
- 1 tk. cukor
- 2 tk. só

Továbbá:
- 70-80 g olvasztott vaj a kenéshez (100-at ír, de nekem is maradt belőle)
- 1 tojássárgája
- 30 ml tej
- szezámmag
- lenmag (de ezeken kívül bármit lehet, én a lenmagot pl. köménnyel vegyítettem)

Lekváros bukta

Hozzávalók 1 kg-hoz:
( ha tartanál attól hogy sok az egy kiló, hát nem sok. :) nekem egy tepsibe belefért, és a család, fogyasztói része 2 felnőtt egy gyerek 1,5 nap alatt kivégezte :) alig tudtam lefotózni, ennyi van belőle :P :) )
  • 5 dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • 1 kg liszt
  • 2 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 15 dkg zsír vagy 30dkg vaj
  • 1 citrom reszelt héja
a töltelékhez:
25 dkg vegyes gyümölcs íz (sütésálló lekvár )

Kevés tejben felfuttatom az élesztőt, majd a hozzávalókhoz keverem és megdagasztom. Letakarva kelesztem a duplájára. (újabban a sütőben kelesztek 50fokon, szintén letakarva íg nem több egy óránál a kelesztés :P)
Majd finoman átgyúrva, lisztezett deszkán kisujjnyira nyújtom, és kb 8x12cmes darabokat szabok. Megtöltöm a lekvárral és feltekerem. A végeit elegyengetem, és sütőpapírral bélelt tepsibe ültetem, szorosan egymás mellé :) a tetejét, lekenem zsiradékkal (fogalmam sincs miért kell nem látok benne rációt, de megtettem :) ) Majd előmelegített sütőben 180fokon szép pirosra vagy aranybarnára sütjük. Ha kész porcukorral meghintve tálalhatjuk! Jó étvágyat!

Pikáns tejfölös tepsis krumpli

Hozzávalók:
  • 1-1,5 kg krumpli (talán én sosem mérem, csak úgy szemre.. :P)
  • 1 nagy pohár tejföl
  • deli kát
  • bors
  • chili paprika por
  • 5 dkg sajt
  • 1 tojás
Nos a krumplit megpucolom, alaposan megmosom, és a kívánt formára darabolom, és tepsibe teszem. megszórom a fűszerekkel, ki mennyire szereti pikánsan annak megfelelően.
Egy tálban összekeverem a tejfölt, a tojást ( a tojás először összekevertem önmagával), sajtot. Majd az egészet ráborítom a krumplira kicsit összekeverem, és mehet a sütőbe.
Kb 180 fokon sütöttem egészen addig amíg jól meg nem puhult.
Tanulság.: legközelebb kihagyom a tojást, az íze jó volt viszont nagyon "összefogta" az öntetet, és nem lett leveses.

Burgonyakrokett

Hozzávalók:
  • 7-8 szem krumpli
  • egy két evőkanál tejföl
  • liszt
  • zsemlemorzsa
  • olaj a sütéshez
A krumplit megfőzöm, majd alaposan összetöröm, belekeverem a tejfölt és a lisztet, és annyi lisztett adtam hozzá, hogy olyan "sűrübb" krumplipürét kapjak, nem csináltam keményre.
Vizes kézzel formázható, de aztán rájöttem hogy a vizes kanállal gyorsabban tudom csinálni, és a zsemlemorzsában megforgatva simán formázható :P Majd bő forró olajban aranybarnára sütjük. Csak a képzelet szab határt hogy hányféle húsihoz illik, és a maradékot vacsira CSAK majonézzel ettem. Kiváló volt még úgy is!

2011. január 19., szerda

Fahéjas "palacsintamókus" :D

Valóban "mókus" ez a nasi, mert még rá kell jönnöm a sütés valódi titkára, hogy hogyan NE füstöljük ki szeretett otthonunk, még szeretettebb lakóit a lakásból. :) UIgyanis a forró olaj nekem igencsak elkezdett füstölni sütés közben így nem jutottam sokra, de az a pár darab ami kész lett az magáért beszél. Alig bírom ki hogy hagyjak a többieknek olyan fini :P
Története: anyu réges régen amikor még létezett a KGST (Debrecenben piac) akkor szeretzte a formát és nem tudtuk még sosem használni, mondjuk úgy kb 20-23 éve megvan a forma :D
Ma amikor LIMARA oldalán keresgéltem hogy lekváros buktához merítsek valami fini receptet rögtön a "fánkvirág" receptje fogadott. :) Ezúton is köszönöm. :P Én egy kicsit módosítottam , és pontosan leírom hogyan készítettem.
Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 15dkg liszt
  • pici só (csipetnyi)
  • egy citrom reszelt haja, héjja. :) Drága székesfehérvári barátaim mindig ezzel piszkáltak. "HÉJJA kontra haja :) :P
  • 1,5 dl (laktózmentes tej)
  • sütés után fahéjas cukor
A hozzávalókat összekavarom (én habverővel szeretem mert akkor bizti csomómentes lesz és pár másodperc az egész). Majd hűtőbe teszem 15 percre (vagy ha hűtőből vetted a hozzávalókat kivéve liszt :))) akkor nem muszáj. Vagy pont ezt hagytam ki és ezt nem kellett volna.?? :D :P)
Felforrósítom olajban a formákat, és a hideg tésztába mártom, de csak annyira hogy ne lepje el a formát, mert akkor nem tudjuk "levakarni" sütés közben. Amennyiben betartjuk az "előírásokat" úgy az olajban gyönyörűen leválik a tészta és szinte pár másodperc alatt megsül. Ha készen van szalvétára szedem és fahéjas cukorral meghintem. ( a képről nekem lemaradt. :)

Nos rájöttem miért nem marad mindig a formán a tészta, legalábbis azt hiszem. Valóban elég hidegnek kell lennie a tésztának, és a formának, meg nagyon forrónak, és kb 2-3 másodpercig kell a formát a tésztában tartani. Ha le akar csúszni, ki ne dobd, akkor egyszerűen villával belemered a forró olajba, vagy evőkanállal. Ha valakinek, nincsen ilyen formája.... ami meglehet mert sosem láttam ilyet sehol :P akkor evőkanállal is adagolhatod az olajba.

Sok sikert hozzá, és legyetek bátrak! Próbáljátok ki nagyon megéri!