2010. október 31., vasárnap

Kakaós kifli


Ennek a kelt tésztának ugyan az gyakorlatilag a receptje mint a cukros briósomnak, annyi eltéréssel, hogy mielőtt teljesen összegyúrom a hozzávalókat, kettéválasztom a tésztát, és hozzá gyúrok az egyik feléhez kb. 2-3 evőkanál kakaót. Akkor lesz szép márványos a tészta, ha már a "félig meggyúrt" tésztához teszem a kakaót. Bár igaz nem olyan egyszerű belegyúrni de az eredményért cserébe megéri.
Amikor megkeltek a tésztáink, akkor amennyiben egy kilóból dagasztottam kb. 18 db kiflim lesz. Ehhez feldarabolom több részre (nem formázok belőle cipókat, csak úgy ahogy van félreteszem.)
Egymás tetejére teszek nagyjából két egyforma darabot a fehér és a barna tésztából, és együtt nyújtom ki lehetőleg egyformán téglalap alakúra, majd ha megvan a szép ki téglalapom, átlósan elfelezem, feltekerem a kiflit (hosszabbik felétől haladva)és alakítva tepsire teszem és bemetszem, ezután még kelesztem a tepsin kb. -30 percet. Szépen kinyílnak majd a kiflik.
jó kedvet és legfőképpen sok sikert az elkészítéséhez, nálunk ez most a favorit. :)
Ui.: lehet alapból külön gyúrni a fehér és kakaós tésztát, kiflinél nem olyan fontos hogy "márványos legyen". Ez inkább a fonatosnál fontosabb!

2010. október 26., kedd

Hortobágyi húsos palacsinta - RÁNTVA :)


Amikor már unok vmi húsfélét akkor előszeretettel szoktam "átízesíteni, persze ez csak akkor lehetséges, ha nem étkezünk nagyon sósan, és még lehet fokozni az ízesítést és akkor sem lesz nagyon sós. :)
Hozzávalók:
  • 12 db sós palacsinta
  • x darab bármilyen megmaradt sült hús (lehetőleg ne mézes mustáros vagy tejszínes legyen.. vmi egyszerűbb... sima sült hús, én most csirkemelleket használtam, sózva borsozva, és enyhe pirospaprika a volt rajta...)
  • házi ketcup hogy picit "folyékony" legyen, de ne nagyon
  • 1ev. k. liszt
  • 2ev.k tejföl (laktózmentes)
panírozáshoz:
  • 2 tojás
  • zsemlemorzsa + a sütéshez olaj
A húsit földarabolom, lehet darálni is, de jobb szerintem darabolva, mert akkor nem lesz olyan
"fűrészporos"
( a kész húsokat már nem olyan darálni, lehet, én is próbáltam de nem olyan
jó.. :) )majd egy serpenyőben a ketcuppal, a bazsalikommal összeforralom, majd hozzáadom a
tejfölt és a lisztet. Rottyan egyet max 2 perc, és már lehet is tölteni a palacsintákat.

Egy palacsintába kb. 2evőkanál husit rakok.
t oldalt behajtom, majd alulról haladva felgörgetem így oldalt nem lesz "lyukas" , nem folyik ki

a töltelék.
Ha elfogyott minden alapanyagom a palacsintákat egyesével beleforgatom a tojásba majd a zsemlemorzsába és forró olajban kisütöm aranybarnára, vagy ahogy szeretjük. Én köretnek a sültkrumplit választanám hozzá, de most csak "magába" ettük amjonnézzel.. hú nagyon fincsi volt még Imike is megevett belőle egy egészet. :)

2010. október 18., hétfő

Magvas bagett

Jajj bár már ehetném, olyan szépen megkeltek. :) Mosta sós "pékáru" volt sosron, jó lenne nem csak mindig édes kelt tésztákat enni reggelire vacsira, hátha ez nem hízlal annyira. :)
Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 4kk só
  • 5dkg élesztő
  • 5dl langyos víz
  • 1 dl olaj
  • 4 szem kisebb főtt krumpli én tettem hozzá két ev.k. tejfölt
  • magvak ízlés szerint(napraforgó, lenmag, szezám.. és amit szerettek...:)
Az élesztőt beletettem a langyos vízbe és míg az "futott" addig kényelmesen előkészültem a dagasztáshoz a recepthez, mindent elővettem, és azt hiszem még főztem is ez alatt.. :) Nem baj ha 20 percet vársz vele annál jobb!!!
Ha odakészítettem minden hozzávalót akkor "összedobtam" és jól megdagasztottam belekevertem most a magvakat is a tésztába, bár most csak napraforgót, és szezámot tettem bele. most vmi oknál fogva sokkal hamarabb megkelt a tésztám, 45 perc múlva ki akart jönni a tálból.. rá is ragadt picit a konyharuhára.
Majd szétválasztottam nagyjából, 8 egyenlő részre és négyzetett nyújtotam belőlük egyesével, majd feltekertem, bevágdostam felül, és tepsire helyeztem. Aztán mikor úgy láttam nincs elég hely a tepsin próbáltam még "darabolni" a tésztát így nekem nem egyformák a kiflik, de bizti finomak. Szerencsére sikerült "feléleszteni" a fényképezőt még egy kép erejéig. De itt még nincs megsülve.. muszáj voltam gyorsan lefotózni, mert már ez a kép is magáért beszél :)
Jó étvágyat hozzá a bátraknak! ;)

2010. október 17., vasárnap

Rakott palacsinta


Ha már nincs kedvem pörköltöt enni de még van akkor rendszerint felhasználom, más ételekhez ilyen közülük a rakott palacsinta is. Leves után mi önmagában fogyasztjuk.Hozzávalók:
Kb-ra minden. :)
  • 500g pörkölt (ledarálva vagy pirított darált hús)
  • 2ek. ketcup (saját márkás :))
  • 500g tejföl
  • 2evk. tej (ha a tejfölöd nagyon sűrű, és mellőzöd a tojást)
  • 1 tojás
  • reszelt sajt ízlés szerint (10-25dkg)
Fogom a pörit ledarálom úgy ahogy van (sertés, pulyka v. akármilyen kehet csak csont nélkül daráld :) ) majd ízestem: én szoktam beletenni a házi ketchupomból, nem tudom boltival milyen volna az merészebb... meg tejföllel(2-3 ek). Majd megtöltöm ezzel a keverékkel a palacsintát, és vajazott tepsibe, vagy jénaiba pakolgatom őket szépen egymás mellé. Attól függően hogy mennyi palacsintád lesz és mennyire töltesz bele "sok" tölteléket egyszerre, vagy mekkora az edényed, rétegezheted, és a rétegek közé jön a tejfölös tojásos keverék( a maradék tejfölt összekevered a tojjással vagy tejjel, ezt kenem a rétegek közé és a tetejére is). Ha elfogyott a rétegezni való akkor jöhet a sajt. Ha ezzel is megvagyunk be a sütőbe 175fokon légkeveréssel 15-20perc alatt
szép pirosra sül. A kép picit bizarr lehet de az ízek önmagukért beszélnek! Jó étvágyat hozzá! :)
Természetesen ilyenkor a kisfiamnak külön készülök, íme az övé: :)

2010. október 15., péntek

Házi zsömle

Nos! Megcsináltam végre azt amiért "ráakadtam" erre a sok kelt tésztás receptre. Ugyanis ezért kezdtem el keresgélni.

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl víz
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1,5 kk só
  • egy kis cukor... a futtatáshoz
  • 0,5 dl olaj
A hozzávalókat összedolgozom, majd mikor már szépen eldolgoztam és elválik a kezemtől is meg a táltól is akkor félre rakom meleg helyre keleszteni (kandalló elé :)) egészen addig amíg a duplájára nő.
Majd én most 8 részre osztottam lehetőleg egyformákra, és elkezdtem "sodorni" a kezemben, mintha golyót formáznék, de az óramutató járásával megegyező irányba. Ha jól csináljuk, a tészta az ellenkező irányba fog "forogni". Addig kell ezt a műveletet folytatni amíg a teteje szép sima lesz. Egy 20 percet kelesztem a tepsin, és lekenem tojással. És zsuppsz sütőbe vele. 175 fokon légkeveréssel szépre sütöm. Kb 20 perc.

2010. október 14., csütörtök

Fokhagymás-tejfölös baguett

Imi nagyon megszerette ezt az újdonságot, de idáig meg-meg vettünk, nagy ritkán. Most hogy belelendültem a sütkérezésbe erre is kitaláltam egy receptet, és a forma meg a megvalósítás már csak hozta magát. :)
EZ aztán TELJESEN SAJÁT recept :)

A tésztához:
  • 50 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 2,5 dl tej
  • 0,5 dl olaj
  • 1,5 kk só
  • 2,5 dkg élesztő
A töltelék:
  • tejföl
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • fokhagymasó v granulátum (elhagyható)
  • reszelt sajt (elhagyható de nem érdemes :))
Ezekből nem mértem csak úgy ízre kevergettem :)
A tésztát kidagasztottam, kelesztettem míg duplájára nőtt majd 3 fele osztottam (de nagyon nagyok lettek akkorák mint egy kisebb buci kenyér, máskor hat részre fogom osztani így javaslom, vagy min 4 részre)és megpróbáltam formázni belőle egy egyenes kiflit. Ezután olajozott tepsire tettem és kelesztettem de előtte középen be kell metszeni (én utána metszettem de előtte kellett volna.. :).
Kb vártam 20-30 percet, és a metszetet megtöltöttem tejföllel, majd megszórtam reszelt sajttal, ha lett volna otthon egy kis bacon akkor még azt is tettem volna rá.. majd legközelebb. :)

Kürtős kalács

Annyira szerettem volna ilyet csinálni, egészen azóta, hogy Elláéknál ettünk. annyira fini volt. Csak nekünk nincs formánk ill nem volt. :)
Gyűjtöttem néhány "szilvia törlőkendő" gurigáját, de lehet akár wc papír guriga is, csak az kicsit morbid.. de semmi bajunk nem lesz tőle. Csak a gondolat.. :P
A gurigákat bevontam alufóliával, erre tekertem fel majd a tésztát.
Jöjjenek a HOZZÁVALÓK:
  • 50 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 6 ev kanál porcukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2,5 dl tej
  • 1 dl olaj
A hozzávalókat összegyúrom, majd kelesztem egy órán át vagy míg a duplájára nem nő. Majd kinyújtom és felszeletelem 1,5 cm-es csíkokra és kezdem feltekerni a már előre elkészített folpackos gurigára amit ne felejtsd el lezsírozni mint én.. :)) mert akkor alig tudod leszedni róla :)

Majd lekentem tojással, és beleforgattam a kívánt bevonatba. Én most csináltam sima vanilia cukrosat,kókuszos cukrosat, és diós cukrosat. :) beleforgattam, majd tepsibe vele és addig sütöttem 175 fokon míg szépen megpirult.


Kakaós koszorú fonat


Ez az ötlet csak úgy jött, hogy dekoráljak is ha már sütögetek. Azt gondoltam elrontottam mert "későn" kezdtem hozzágyúrni a kakót, de éppen ezért lett szép, mert a tészta márványos lett.
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 1 mk. só
  • 2,5 dl langyos tej
  • 3 ev. k. cukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 dl olaj
  • 1 ev. k. kakaó
A hozzávalókat elkezdtem összegyúrni, és mikor kezd összeállni de még "ragacsos" akkor ketté választom és az egyik felébe kakaót dagasztok. Kidagasztom mindkét felét, majd kelesztem. Ha duplájára kelt akkor kinyújtom kb 1 cm vastagra , és felvágom késsel kb 2-2,5 cm szélesre. "ovis gilisztákat" gyúrok lehetőleg egyforma hosszúak legyenek. Veszek egyet a kakaósból és egyet a simából majd összefonom a két szálat és végül feltekerem mintha csigát formáznék. :) Majd sütőpapírra vagy olajozott, v zsírozott tepsire teszem és kisütöm.
175 fokon légkeveréssel 20 perc

Hot dog kifli

Nagyon szeretjük a virslit főleg Imike: 2 nagyobbat lazán benyomat ha van kedve :) Sosem találok nekem is tetsző hot dog kiflit hát gondoltam annyi mindenre ráakadtam már a neten amire nem is gondoltam hátha.
Nos sikerrel jártam és íme a recept, természetesen itt is variáltam (laktózérzékenység miatt).
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 2,5 dl tej (lakt. m.)
  • 0,5 dl olaj
  • 1,5 kk só
  • 2,5 dkg élesztő
A hozzávalókat összeállítom majd egy órán át kelesztem a szokásos módon, vagy ha nincs elég meleg akkor míg duplájára nő. Én most kelés után öt részre osztottam a tésztát, de legközelebb csak 4re fogom mert kicsik lettek így a kiflik.
a részekből egyenként négyzetet kell nyújtani (hogy hogyan? - kedves barátnőm megtanított tegnap: ahogy nyújtod a tésztát ott ahol "hasa" van a tésztának lisztezett felületen nyújtod és visszatessékeled a nyújtófával. Nagyon szépen lehet alakítani, majd megfordítod a nyújtófát és a sarkáig nyújtod. Legközelebb megpróbálom felvenni videóra a bénázásaimat, és hátha működni fog. :) és szemléletesebb lesz.)
Aztán átlósan feltekerjük, majd középen kettévágjuk, így kapunk egy "rudacskából" 2 kiflit. Fontos a tepsin is keltetni, mert akkor lesz akkora, hogy biztos bele lehet tenni a virslit.
Majd tojással lekenem, és sütöm. (Én ált. az egész tojást felhasználom kenegetéshez, így nem kell kidobni sosem :)

2010. október 13., szerda

Tejes házi készítésű kifli

Hmm hogy ennek a receptnek mennyire megörültem mikor rátaláltam. Nagyon szeretem a kiflit, de mindig az a drágább. Mi kenyeret nem nagyon eszünk, ill ritkábban. Vagy kifli vagy zsömle van terítéken. Ezért is örültem, hogy ezt mostantól én is elkszíthetem. Ráadásul még volt olyan amit sikerült úgy hajtani hogy ha nem mondanám hogy én csináltam nem is lehetne tudni. De ezen még van fejleszteni való, mert ugyan finom maga az íze de nekem kicsit éde, tehát több sót fogok beletenni ezentúl. Most még az "édesebb" verziót teszem közzé, aztán ha megsütöttem a sósabb verziót akkor azt sztem külön közzéteszem! Hiszen ez is fini nagyon!

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 2 ek. tejföl (nálunk laktózmentes - sparban a legolcsóbb)
  • 2,5 dkg élesztő
  • 4 dkg vaj (most sparos laktózmentes teavajat használtam, de legközelebb olajjal csinálom, mert ez így kicsit borsos árú... :S )
  • 1 kiskanál só
  • 1ek. cukor
  • 2,5 dl tej
A hozzávalókat összeállítottam, természetesen kézzel.. :P nincs gépem, és addig gyúrtam míg a tészta el nem vált a táltól. Kell ennyi folyadék bele, pedig sokszor azt hiszem húúú ez csucsogós tészta, de ha jól összegyúrjuk akkor már nem lesz az! Szóval, csak gyúrni- gyúrni és gyúrni!!! :))

Majd egy órát kelesztettem. Miután duplájára nőtt felosztottam a tésztát 4
részre. A részekből egyenként téglalapszerűséget nyújtottam majd átlósan elfeleztem, és az átló hosszabbik felétől feltekertem. Van amelyik szép lett van amelyik kevésbé amint a mellékelt képek is mutatják! :)
Sütés előtt lekentem vizes tojássárgájával (nem értem miért kell felvizezni... csak csúnyább lett mint a csak tojásos... direkt kipróbáltam, amik sárgásabbak azokon csak tojás s. van ) és légkeveréses fokozaton 175 fokon 5 perc, majd 150-160 fokon további 12-15 percig, vagy tűpróbáig :)
Jó étvágyat a bátor sütkérezőknek!

2010. október 12., kedd

Cukros briós

Nagyon örültem hogy rátaláltam erre a receptre... hmm. Alig várom hogy beleharaphassunk.
Este derült ki hogy nincs elég pékáru itthon gondoltam keresgélek, mi lenne ha cukros brióst sütnék, úgy szeretjük, de ritkán veszünk mert drága ahhoz hogy minden alkalommal élvezhessük amikor csak akarjuk.
Találtam is egy receptet, mire való az internet? :))
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 1mokk k só
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 ev. k. cukor
  • 2 dl angyos tej
  • 10 dkg vaj én 1 dl olajjal csináltam
Gyorsan összeállítottam, a kandalló előtt kelt egy órát majd gyorsan (gyerekek fürdetése után ) kilenc részre osztottam, rudacskát sodortam, kb 20 cmest és csomót kötöttem, az egyik vége felül jött ki a másikat próbáltam alulra bújtatni :)
Hőlégkeveréssel sütöttem 175 fokon kb 20 percig. Majd miután kisült még lekentem cukros tejjel, és még szórtam rá egy kis kristálycukrot. Alig írtuk megállni hogy ne együk azonnal. Az íze tuti ugyanolyan mint a bolti csak ez nem felfújva van.. :) És nincs benne plusz adalékanyag :P
És ami a legfontosabb nem csak hogy jobb de olcsóbb is. Kiszámoltam, hogy ha a boltban veszem meg (nem tom mennyi most egy darab 60 Ft-tal számoltam) akkor 9 = 540 Ft.
Én itthon most ezt 200 Ft-ból összeraktam, és ne felejtsük el a tej laktózmentes szóval az megdobja az árát. Aki "sima" tejjel készíti annak még olcsóbb. :) ebbe beleszámoltam az energiát is .:P

2010. október 11., hétfő

Cornflakes-es chilis csirkecomb vegyes körettel


Corn Flakes-es csirkecombról már hallottam de ez előtt még sosem csináltam. Februárban van egy csütörtök.. amikor mindenki étterembe megy mert minden féláron van. Gondoltam varázsolok itthonra egy romantikus estét. :) Sikerült!
Ott kezdtem, hogy a csirkecombokat bepácoltam egy kis chilis sós pácba, majd paníroztam a szokásos módon annyi eltéréssel hogy a tojást nem prézli hanem corn flakes követte.
Volt még egy féle csirkecomb amit zöldfűszeresen készítettem sütőzacsiban a hagyományos boltban kapható formáció alappal.
A köretek:
  • sült hasábburgonya
  • krumplipüré - céklalével színezve
  • rizs
  • sima krumplipüré
  • és franciasaláta

Paradicsomos citromos csirke


Hozzávalók:
  • 1 csirkemell (csonttal)
  • 4 csirkecomb
  • édesnemes pirospaprika
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 kis citrom
  • 2 csomó újhagyma /ha nincs vöröshagyma is jó/
  • majoranna és kakukkfű (ízlés szerint)
  • 4-5 evk olaj
  • 50 dkg koktélparadicsom /ha nincs sima paradicsompürével is helyettesíthető/
  • 1/2 liter paradicsomlé
  • 1/4l zöldésgleves v. 1 húsleveskocka
  • só, bors
A csirkedarabokat sóval, borssal, pirospaprikával bedörzsöljük. A fokhagymát gerezdekre szedjük, a megmosott citromot cikkekre vágjuk, az újhagymát feldaraboljuk (ha vöröshagymával dolgozunk karikázzuk) .
Teflonos edényben a z olajat felhevítjük, majda fűszeres csirkedarabokat hirtelen megpirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, a citromot újhagymát vagy hagymát, a zöldfűszereket, és a paradicsomot, vagy a paradicsompürét, majd rövid ideig tovább pirítjuk.
A paradicsomlével, és a levessel(vagy kockával) felöntjük, és sóval borssal és édesnemes pirospaprikával fűszerezzük ha szükséges.
Majd a paradicsomos csirkedarabokat előmelegített sütőbe toljuk és 200 fokon kb 40 percig sütjük. A végén díszíthetjük. Ha van mélyebb teflonos fedeles edényünk és netán foglalt a sütő, tűzhelyen is készítettem már.

Köretnek én héjában sült majd olajon pirított krumplit ajánlanék.

Kethup házilag

Egy adag = 2,5 liter
Hozzávalók:
  • 1,5 kiló paradicsom
  • 1 kiló paradicsompaprika
  • 30 dkg vöröshagyma
  • 5 db babérlevél
  • 1kk őrölt bors
  • 15 dkg cukor ( ízlés szerint)
  • 5 dkg mustár
  • 1 ev kanál só
  • 1 mokkáskanál szalicil
Elkészítés: Egy 5-6 literes zománcozott edénybe beletesszük a feldarabolt paradicsomot, paprikát, vöröshagymát, a bebérleveleket és egy órát főzzük. Ezután kivesszük a babérleveleket, és a többi hozzávalóval együtt összeturmixoljuk. Utána újra tűzre tesszük, és forrásig hagyjuk, majd befőttes üvegekbe szedjük, és száraz gőzben hűlni hagyjuk.
Tipp: én ezt használom kicsit tuningolt változatban pizzára és bolognai szósz alapjaként is. Így alapból egyszerre nem egy adagnak fogok neki hanem min. 3nak.
Nálunk egy év alatt elmegy simán 6 adag is. :)

TUNINGOLT változat annyiban különbözik,hogy teszek bele oreganót, bazsalikomot, foghagymát, esetleg provánszi fűszerkeveréket, ha van. Mindent csak óvatosan és ízlés szerint.
ha szeretjük a csípőset lehet bele tenni chiliport is ez a legújabb fejlesztésem vele, és nagyon kapós lett.

Pizza tészta - kelés nélkül

Azért tettem a kelt tésztákhoz mert alapból mindenki itt keresné szerintem.
Hozzávalók:
  • 1/2 kiló liszt
  • 1/2 sütőpor
  • 2 tojás
  • 10 dkg sajt v tejföl
  • 10 dkg vaj -( laktózérzékeny a kisfiam így) újabban olajjal helyettesítem 1dl
A hozzávalókat összegyúrom, kinyújtom akkorára amekkora tepsim van és a gáztepsiben szoktam készíteni. Ebből az adagból egy tepsivel lesz. a lapot elősütöm, majdnem készre, majd kiveszem és megkenem a saját készítésű pizzakrémemmel, és halmozok rá mindent ami éppen van itthon. Igény szerint bármit.
Jó étvágyat hozzá!

"Joghurt ital" házilag

Kicsit érdekes gondolat, és merész badarságnak tűnhet de mikor kisfiamnak tejet adtam nem nagyon szerette, valahogy fanyalgott. Gondoltam feldobhatnánk max kidobunk 20ml-t.
Hozzávalók:
  • 2dl tej
  • ízlés szerint málnaszörp
Igazából azt gondolom bármilyen szörppel jó lehet csak merészség kell hozzá, talán a kiwi szörppel nem merném.. :P
Aki meri kipróbálhatja.

Csokipudingos muffin


Hozzávalók:
(12 darabhoz)

  • 15 dkg margarin (én tejjel és olajjal helyettesítettem ,mert Imike Laktózérzékeny)
  • 15 dkg cukor (nem vok annyira édesszájú ezért mindig a receptből elveszek pár dekát, mondjuk 13dkg)
  • 2 dkg kakaópor (a lidl-ben van nagyon szép fekete kakaó 250dkgos és jó áron is van. ez nem a reklám helye :DDDD )
  • 3 tojás (1el csináltam kevés volt :)
  • 15dkg liszt
  • 2tk sütőpor (24hez rakok egy csomit)
  • 1 csomag vaniliás cukor
a forma aljába teszek kevés tésztát, majd jöhet a csokipuding, majd újra a tészta. Ha nem szeretnéd, hogy kiszáradjon a puding akkor fedje le a felső réteg a pudingot. Tejszínhabbal tálalva még jobb, esetleg lehet a tetejére diót is tenni. A kalóriatáblázat nem az erősségem, így azzal nem szolgálhatok.
A kép magáért beszél volt sikere :)

Magvas virslis croassan


Hozzávalók:
70 dkg liszt
1 pohár kefir (175 g)
2 dl langyos tej
2 kk só
fél ek cukor
2 tojás
50 g friss élesztő
30 dkg hideg vaj
A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztotok, majd hűtőbe teszem 1 órára.



Ezután 7 egyforma darabra vágom, gömbölyítem őket, majd mindet kinyújtom jó vékonyra, lehetőleg kör alakúra.

A vajat megolvasztom,majd az első kinyújtott lapot lekenem vajjal, ráteszem a következő lapot, erre jön megint vaj, megint lap és így tovább, míg el nem fogy, a legutolsó lap tetejére már nem kerül vaj. Ezután a tésztát kinyújtom 2-3 mm vastagra, köralakra és derelyevágóval cikkekre vágom. A cikkeket feltekertem gazdagítottam főtt virslivel, de lehet akár sajtot is rakni még bele és sütőpapírral bélelt tepsire ültetem, miután lekentem tojással és belemártottam a magkeverékbe (lenmag, és szezámmag)hagyom őket duplájára kelni (kb 35 perc)majd180 fokra előmelegített sütőbe teszem, kb. 20 percre, illetve amíg szépen megsülnek. Rácsra téve hagyom langyosra hűlni.